A szociálpolitika válaszai a világválságra
2010.08.27.
SocialBranding
Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke szervezésében kerül megrendezésre az európai szociálpolitikai elemzők és oktatók hálózatának nyolcadik konferenciája. Az ESPAnet programjában idén a gazdasági válság társadalmi vonzatait és a válságra adott válaszokat járják körül a szakértők.
Az ESPAnet (European Social Policy Analysis Network) a szociálpolitikai elemzők és oktatók informális hálózata. Konferenciájukat minden évben más országban, többnyire egyetemeken vagy kutatóintézetekben rendezik meg. Korábban Bécs és Oxford, Helsinki és az olaszországi Urbino is otthont adott a rendezvénynek, idén az ELTE Társadalomtudományi Kara Budapesten látja vendégül a szakértőket.

Az idén nyolcadszor megrendezésre kerülő a konferencia, amelyet immáron nyugodtan nevezhetünk az európai szociálpolitikusok legjelentősebb fórumának, 2010. szeptember 2-4. között, az ELTE Lágymányosi kampuszán az ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék szervezésében kerül megrendezésre. A rendezvényt Prof. Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja nyitja meg.
A 2010-es rendezvény a "Szociálpolitika és a globális válság: Következmények és válaszok" címet kapta, a magyar fővárosba érkező szakértők az előadások és szekcióülések során a nemzetközi gazdasági válság társadalmi hatásait, a válságra adott és adható válaszokat járják körül. Fő kérdésként a szakemberek megvizsgálják, milyen válaszokat adnak Európa kormányai a globális gazdasági válság hatásaira, a növekvő egyenlőtlenségekre és a szegénységre; vajon megszületnek-e a válság hatására olyan új társadalompolitikai elképzelések, amelyek nem csak gazdasági, de környezeti szempontból is fenntartható társadalmakat hoznak létre; milyen lesz az új nemzetállam, illetve hogyan változik az Európai Unió gazdaságszabályzó szerepe az új helyzetben?
A konferencián többnyire kis szekciókban folyik a munka, de három kiemelt előadás is szerepel a programban olyan világhírű társadalomtudósokkal, mint Ferge Zsuzsa akadémikus, Prof. Ian Gough a Bath-i Egyetemről, valamint Prof. Abram de Swaan az Amszterdami Egyetemről. Ferge Zsuzsa az újkapitalizmusban jelentkező egyenlőtlenségekkel, Ian Gough a globális felmelegedés hatására kialakuló új jóléti állammodellel, Abram de Swaan pedig a globalizáció, a gazdaság és a társadalompolitika egymásra hatásával foglalkozik előadásában.
A szekciókban a nyugdíjrendszer, a családtámogatási rendszerek, az egészségügy európai helyzete mellett a foglalkoztatás és a szociálpolitika viszonya is megvitatásra kerül.
A kutatók itt ismertetik a legújabb eredményeiket.
A konferencia részletes programja a http://www.espanet2010.net/en/ honlapon érhető el.
(ELTE TÁTK)
vissza