450 milliós beruházás a Duna újjászületéséért
2009.09.18.
zöld
Öt szervezet írta alá 2009. szeptember 10-én azt a partneri megállapodást, amelynek köszönhetően megindul a mohácsi Szabadság-sziget rehabilitációja. A közhiedelemmel ellentétben Magyarország legnagyobb, az ország vízellátása szempontjából is kulcsfontosságú folyójának kétszáz éve tartó pusztulása elsősorban nem az ipari szennyezés következménye.
A 450 millió forintos környezetvédelmi beruházás az első lépés a Duna számos szigetének és mellékágának helyreállítása érdekében, s lehetőséget teremt az egykori vízi és szárazföldi élővilág újjászületésére.
Hazánk legnagyobb folyójának mintegy kétszáz éve tartó pusztulását többek között a Szabadság-szigethez hasonló vizes élőhelyek újjálesztésével lehetne megállítani.
A WWF, a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetének irányításával, és további négy résztvevő - Mohács Város Önkormányzata, a Duna-Dráva Nemzeti Park, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint a Coca-Cola Magyarország - közreműködésével megszületett az a partnerségi megállapodás, amellyel hamarosan kezdetét veszi a mohácsi Szabadság-sziget rehabilitációja.

A sziget és az egykor Mohács fürdőparadicsomának is helyt adó mellékág helyreállítása négy évig tart. A fejlesztés költsége meghaladja a 450 millió forintot, amelyhez az Európai Unió 1 millió euró (mintegy 270 millió forint) támogatást nyújt. A vállalati, civil és kormányzati szféra együttműködésével létrejövő környezetvédelmi beruházás az első, példaértékű lépés a folyó több tucat hasonló szigetének és mellékágának helyreállítása érdekében.

A közhiedelemmel ellentétben Magyarország legnagyobb, az ország vízellátása szempontjából is kulcsfontosságú folyójának kétszáz éve tartó pusztulása elsősorban nem az ipari szennyezés következménye. A Dunában egykor élő halfajok döntő része számára a folyó számtalan kissodrású mellékága biztosított szaporodásra alkalmas élőhelyet, ám ezek áldozatul estek a folyó túlszabályozásának, illetve egyéb beavatkozásoknak. Ezen vizes élőhelyek hiánya jelenleg a legnagyobb veszély az élővilágra.
A beavatkozások következtében indult pusztulásnak a Szabadság-sziget és a mohácsi Duna-part egykori ékessége, a mellékág is. A mellékág kivételesen gazdag élővilágnak adott egykor otthont és ívóhelyet. A nyolcvanas években épített gát azonban elvágta a vízutánpótlást, így megkezdődött a mellékág feltöltődése, ami tovább rontotta a Duna elszegényedett élővilágának helyzetét.
Az ívóhelyüket vesztett halfajok mellett a szigeten található ártéri erdő is veszélybe került, hiszen a környezetváltozás és a helytelen erdőgazdálkodás miatt az őshonos fafajok pusztulófélben vannak. Ez pedig az ártéri erdőkben fészkelő ritka madarakra is nagy hatással van, ugyanis az addigi pihenő- és költőhelyeik szűntek meg a sziget növényvilágának átalakulásával.
A szeptember 10-én aláírt partnerségi megállapodásban a felek rögzítették a következő négy esztendő teendőit. A tervezés már folyamatban van, a terepmunkálatok 2010-ben kezdődnek meg, és a tervek szerint 2013. végéig tartanak majd. A WWF Magyarország és partnereinek megállapodása szerint a sziget és a védett erdő a Duna-Dráva Nemzeti Park felügyelete alá került. A projekt során megnyitják a keresztgátat és eltávolítják a lerakódott iszapot, illetve a behurcolt fajok alkotta erdőfoltok helyett őshonos, ártéri erdőt telepítenek. Esélyt kap a megbolygatott természet, lehetőséget, hogy visszatérjenek az ártéri erdőkben fészkelő ritka madarak - a fekete gólya és a réti sas -, illetve fennmaradjanak olyan, egész Európa területén védett halfajok, mint a szivárványos ökle, a leánykoncér és a széles durbincs. A beavatkozások nyomán jelentősen javul majd az ivóvíz minősége is Baranya megye déli településein.
További információ: www.szabadsagsziget.hu
Miért fontos nekünk a Szabadság-sziget megmentése?
"A Duna mellékágak nélkül olyan, mint az emberi test végtagok nélkül. A folyó élővilága csak ezekkel együtt nyújt egészséges környezetet, tiszta ivóvizet, kifogható halat, megtermelhető élelmiszereket."
WWF Magyarország
Figeczky Gábor, természetvédelmi igazgató
"Igazgatóságunk a Dunaföldvár alatti Duna-szakasz kezelőjeként évtizedek óta figyelemmel kíséri a folyó és a kapcsolódó mellékágak medrének alakulását, változását. Örömmel vettük a WWF kezdeményezését és a Partnerek összefogását a Szabadság-szigeti mellékág felélesztésére, illetve a sziget élővilágának természetközelibbé tételére."
Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Telkes Róbert, igazgató
"A Szabadság-sziget a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, s ez a projekt az egyik legfontosabb tevékenysége a DDNPI-nek, melyben komplex élőhelyrehabilitáció történik, természetközeli folyamatokat helyezve előtérbe. A projektben a víz, az erdő, a folyó és a mellékág rehabilitációja valósul meg egy egységben."
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Závoczky Szabolcs, igazgató
"Mint Duna menti település, fontosnak tartjuk a természeti értékek megőrzését, és hogy településünk harmóniában éljen a természeti erőforrásokkal. Mohács csodálatos természeti környezetben fekszik a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Béda-Karapancsai tájvédelmi körzet ölelésében. Szeretnénk, ha az újraéledő mellékág a mohácsiak vízi paradicsoma lenne, lehetőséget kínálva a vízi sportok rajongóinak, a horgászoknak, a túrázóknak a kikapcsolódásra, rekreációra, élményszerzésre."
Mohács Önkormányzat
Szekó József, polgármester
"A Szabadság-sziget helyreállítása önmagában is nagyszerű kezdeményezés. De talán ennél is fontosabb, hogy egy olyan építő folyamat első állomása, amelynek hatása messze túlnő a sziget közvetlen környezetén. A fenntartható fejlődés mindannyiunk közös jövőjének alapja. Hiszünk abban, hogy a nagyvállalatoknak nemcsak a gazdaság szereplőjeként - munkahelyek teremtésében, termelő beruházásokban, az ország gazdaságának erősítésében �, de környezetünk, a természet erőforrásainak megóvásában is meghatározó szerepet kell vállalnia.�
Coca-Cola Magyarország
Pogány Éda
(BrandTrend)
vissza